Július 24-27.
Debrecen - Nagyerdő

Hozzál fogkefét dalszövegíró tábor 2024

Hozzál fogkefét!

"Hozzál fogkefét!" dalszövegíró tábor a 2024-es Campus Fesztiválon - elindult a jelentkezés!

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a "Hozzál fogkefét!" dalszövegíró tábor a Campus Fesztiválon Szepesi Mátyás (Konyha zenekar, Artisjus-díjas szövegíró) vezetésével. A tábor célja, hogy a szárnyaikat bontogató dalszövegírók fejében rendszerezze a meglévő tudást, emellet saját stílusukat megtartva fejlessze képességeiket hogy kompaktabb, "ütősebb", karakteresebb, a zenével jobban együtt rezgő szövegeket írjanak, kevesebb alkotói szorongás és "megakadás" mellett - mindezt napi rendszeres előadásokkal, workshoppal, a tábor tematikájára szabott szemináriumokkal valósítja meg.

Az elmúlt évek tapasztalataira alapozva az alapkoncepció két ponton is módosul: egyrészt a szövegírás módszertana mellett nagyobb hangsúlyt fektet az alkotói lét tudatos kialakítására, ami sokkal kevésbé evidens feladat, mint gondolnánk, másrészt a tábor záróakkordja egy közös dal megírása és elkészítése, valamint rögzítése a résztvevők ötleteiből és közreműködésével, a fesztivál utolsó napján, profi stúdió körülmények között. A programot a korábbi évekhez hasonlóan vendégelőadók is gazdagítják.

A hatékony egyéni- és csoportmunka érdekében legfeljebb 10 jelentkezőt választunk ki a pályázók közül, a jelentkezők számára napi egyszeri meleg étkezést biztosítanak a szervezők, igény szerint pedig fesztiválbérletet és szállást.

Jelentkezés: daltabor@campusfesztival.hu

Jegyinformáció

A tábor részvételi díja az alábbiakat tartalmazza:
  • a 4 napos szakmai programon való részvételt, beleértve a csoportos és egyéni mentoring sessionöket, vendégelőadást, foglalkozásokat
  • a negyedik napon sorra kerülő közös stúdiózást, dalkészítést és -felvételt
  • napi egy alkalommal meleg főételt
  • ha még nincs Campus Fesztivál bérleted, akkor a fesztivál mind a négy napjára szóló karszalagot
A tábor részvételi díja NEM tartalmazza:
  • a szállás díját, azonban a Campus stábja segít neked kiemelkedően kedvezményes áron szállást foglalni
A díjak az alábbiak:
  • ha VAN fesztiválbérleted: 23.990,- Ft
  • ha NINCS fesztiválbérleted: 61.990,- Ft